MET egyházi státuszának megerősítése - Galilea Háztemplom

Go to content
Aktualitások > 2013

2013 október 02.

Kedves (Fele)Barátaim!

Mindenkinek, aki a MET mellett szóló nyilatkozatot aláírta, mindent köszönök!

 

TESTVÉR – KÖZÖSSÉG



Ma 2013. október 1-jén, este 21.02 perckor postára adtuk azt a mellékletekkel kiegészített levelet, mely tartalmazott egy közjegyzői nyilatkozatot is, hogy a kormány szeptember 1-jei dátummal közzétett, 30 napos határidőt engedélyező közleménye alapján kiadott felhívásunk eredményeképpen 17018-an erősítették meg aláírásukkal, hogy ezekben a különleges, próbatételt jelentő napokban a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez tartozóknak vallják magukat (az idő rendkívüli rövidsége miatt a teljes jelentkezési lista feldolgozása továbbra is folyamatban van). Erre az eljárásra azért volt szükség, mert az elmúlt évek során folyamatosan változtatott egyházi törvény jelenlegi variációja szerint az a felekezet szerezheti meg vagy vissza teljes egyházi státuszát, mely Magyarország lakosságának 0,1%-át, azaz mintegy 10000 tagot tud támogatóként maga mögött felsorakoztatni. A jelenlegi hivatalos népesség nyilvántartási adatok alapján elég lett volna 9909 főt igazolnunk. Híveink között azonban legalább kétszer ennyi bátor ember van. Legidősebb támogatónk 104 éves. Egy kismama írásban kérte, hogy három napos kislányát is számoljuk közösségünkhöz.



Ma 2013. október 1-jén van a 32. évfordulója annak, hogy a magyar állam, hét éven át tartó, (több esetben börtönbüntetést és kilakoltatásokat is eredményező) hatósági zaklatások után Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség néven önálló egyházként elismerte azok közösségét, akiket egyházi és világi jogszabályokat semmibe véve 1973-74-ben kiüldöztek a Magyarországi Metodista Egyházból.



Ma 2013. október 1-jén a biblia Útmutató egyik igéje ez volt: „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!” (2 Kir 6,16) Az írás ezt is mondja: „Minden időben szeret, aki igaz barát és testvérül születik a nyomorúság idejére.” (Péld 17,17)



Áldást kérünk rájuk, és köszönjük minden testvérünknek!


Budapest, 2013. október 1.



Iványi Gábor,

a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke


Frissítve 2013. október 02.

Határidőre közel húszezren nyilatkoztak arról, hogy tagjai a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek

Bíztunk abban, hogy meglesznek a támogatások, de ilyen mértékű szolidaritásra, ennyi önzetlen gesztusra nem számítottuk. Az elmúlt évtizedekben mindig feltétel nélkül segítettünk a hozzánk fordulóknak. Nem vártunk érte se köszönetet, se hálát. Most mi kerültünk olyan helyzetbe, hogy mások segítségére szorultunk. És legalább ugyanannyi feltétel nélküli szeretetet kaptunk vissza. Ez megrendítő, új érzés. Rengeteg erőt ad nekünk a szolgálatunk folytatásához.

Bővebben:


http://oltalom.hu/cikk.php?id=700&lang=hu&mid



2013. szeptember 11.

Kedves Felebarátunk!
Azzal a kéréssel fordulunk Hozzád, hogy a csatolt nyilatkozat kitöltésével és aláírásával erősítsd meg egyházunkhoz, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez (MET) fűződő kapcsolatodat.
Egyházunkat a 2011. CCVI. törvény alapján meghozott 8/2012. (II. 29.) országgyűlési határozat megfosztotta 1981-ben, hosszú küzdelmek árán megszerzett egyházi jogállásától. Egyházi státuszunkat a kormányzat mind a mai napig annak ellenére sem állított helyre, hogy elvételének alkotmányellenességét 2013-ban az Alkotmánybíróság is megállapította. A parlament ehelyett, egyrészt módosította az Alkotmányt, másrészt tovább szigorította az egyházi jogállás megszerzésének feltételeit, a korábbi 100 helyett immáron 10000 nyilvántartott tag meglétét követelve meg. A 2013. szeptember elsején hatályba lépő új rendelkezések értelmében egyházunknak 30 nap áll rendelkezésére tagjegyzéke összeállítására és benyújtására.  Egyházunk korábban ilyen tagjegyzéket nem készített, most azonban ez szükségessé vált.
Kedves Felebarátunk! A csatolt nyilatkozat kitöltésével és aláírásával ennek a tagjegyzéknek az elkészítését teszed lehetővé. Kérésünk részletesebb indoklását a nyilatkozattal együtt csatolt levélből ismerheted meg.
Az olvasható névvel kitöltött, lakcímmel pontosított és aláírt nyilatkozatodat a helyi, körzeti lelkésznek, intézményvezetőnknek vagy központunkba behozva személyesen is átadhatod, postacímünkre levélben elküldheted, illetve kérésedre elküldjük szervezőnket, aki azt átveszi. Elérhetőségünk: metegyhaz@wjlf.hu; tel.: 06 1 577-0510.
Budapest, 2013. szeptember 8.

Köszönettel,

Iványi Gábor
elnök


Letölthető mellékletek:


sérőlevél 2013. 09. 10.
Tagságot megerősítő nyilatkozat (Felnőtteknek)
Tagságot megerősítő nyilatkozat (14 év alatti gyermek)
Tagságot megerősítő nyilatkozat (14-18 év közötti gyermek)

Back to content